Egész életemet végigkísérte az érzések halmaza, amelynek soha nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, mert biztos voltam abban, hogy egyszer mindent meg fogok érteni..
Elfogadtam létüket anélkül, hogy a tudatosság magasabb szintjére kerültek volna, már csak azért is, mert sokszor még felnőtt énem sem elég tudatos ahhoz, hogy értelmezni tudná az örökül kapott bölcsességeket. Az egyik ilyen bennem élő ősbizonyosság azt súgta, hogy valamennyi embernek szüksége van egy másikra.
Emlékszem, gyermekként, imádtam a felhőket nézni. Hihetetlen varázslatos világot láttam benne. Képzeletem szárnyalt,ugrándoztunk egyikről a másikra, vagy csak ültünk és lóbáltuk a lábunkat. Mert nem voltam egyedül, mindig fogtuk egymás kezét…valakivel .Ez az érzés aztán végigkísérte egész eddigi életemet, mindig fogni akartam valaki kezét. Volt aki örült és boldog volt tőle, de idővel megtanultam nem kell mindig „Terézanya” szerepébe bújnom. Ahogy Csernus mondja: a boldogság nem jár. Azért kőkeményen meg kell küzdenünk, és ami fontosabb: fel kell nőni a feladathoz. Vannak, akik egyszerűen még nem állnak ezen a szinten, nem készek arra, hogy befogadják, amit mondani szeretnék nekik. És hiába vezérel a jószándék, egyszerűen nem hull termékeny talajra a mag, amit el akarok hinteni bennük. Tudom, hogy általam, a tanácsaim által szebb és értékesebb életet élhetnének, de ha csak Én tudom, az kevés. Nem élhetem az ő életüket, nem hozhatok helyettük döntéseket. Ez a karma. Ha megértek a feladatra, úgyis elindulnak azon az úton, amelyre Én most lökdösni akarom őket. Nem az a feladatom itt ezen a földön, hogy megmentsek minden utamba keveredő eltévelyedettet. Az Én feladatom az, hogy rájöjjek, ha ez nem sikerül, az nem az Én kudarcom. Sőt senkié. Minden eljön a maga idejében és semmi sem történik céltalanul. Nem találkozunk véletlenül emberekkel: tanulunk egymástól. Mert igen, sokszor még egy kapcsolaton belül is felcserélődnek a szerepek: egyszer Én vagyok a tanító, másszor viszont Nekem kell komoly leckét elsajátítanom.
Most is megtanultam egy igen fontos leckét. Vannak dolgok, amikkel szembe kell néznem és el kell fogadnom: a világhoz hozzátartoznak a bölcsek, a szelídek, az elfogadók, a félénkek,az erősek, de a gyávák, a hazugok, a kudarcra ítélt lelkek is. Ők így teljesítik be a karmájukat. Nyújthatok nekik segítő jobbot, de legtöbbször vagy rácsapnak erre a kézre, vagy megsimogatva elfogadják. Nem erőltethetek semmit. Ahogy egy kisgyereket sem küldhetek rögtön a maratonra: először ülnie, járnia, szaladnia kell - és mindezeket a saját idejében.
Nekem nincs más feladatom, csak annyi ,hogy szeressem őket! Mindegyiket!
Ó, Istenem! Mennyivel könnyebb most!Biztos voltam benne, hogy egyszer mindent meg fogok érteni…De Te ezt kezdetektől fogva tudtad!
K.Gy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése